Megkongatták a vészharangot: a szakértők már tudják, hol robbanhat ki a következő nagy háború

Háborúra készül a keleti nagyhatalom?

Háborúra készül a keleti nagyhatalom?
Már az egy generációval korábbi gépek is befűtöttek a nyugati modelleknek Indiában.
Már ilyen fiatalon is dobogóesélyesnek számít a világbajnokságon.
Kínának még hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy kulturális és társadalmi vonzereje elérje az Egyesült Államok szintjét, de Kína Magyarországnak is fontos – mondta el Wang Jisi professzor Budapesten.
Magyarország hátát nézi Nyugat-Európa.
Végrehajtották a világ idei eddigi legnagyobb tőzsdei bevezetését.
Egy már meglévő irodaházban lesz a kontinentális bázis.
„Ami különösen felháborító, hogy ebben egy magyar ellenzéki párt is részt vesz” – fejtette ki az Ultrahangban Orbán Balázs.
A jövő autóit Magyarországon gyártják.
A brazil elnök szeretné meggyőzni az orosz elnököt, hogy utazzon el a csütörtöki tárgyalásokra Isztambulba.
Szakértők szerint az ügynek katasztrofális következményei lehetnek.
„Hogyan tud Magyarország egyenlő baráti kapcsolatot fenntartani Kínával, Oroszországgal és az Egyesült Államokkal úgy, hogy ez a három állam konfrontál egymással? Szerintem az önök kormánya nagyon okos politikát folytat”. Kínai politikai elemzőt, a Csinghua Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatóját kérdeztük az amerikai hegemóniáról, a konnektivitásról és arról, miért fél sok állam a kínai fenyegetéstől.
Állítólag minden meg is van hozzá, hogy nekilássanak.
Egy bírósági döntés teljesen boríthatja a nemzetközi amerikai erőpolitikát.
Scott Bessent pénzügyminiszter megtette, amit megkövetelt a haza: a két gazdasági gigász 90 napra tűzszünetet kötött a vámháborúban. A tőzsde hálás, a dollár erősödik, Kína pedig megengedett magának egy mosolyfélét.
Érdemi előrelépés történt a kereskedelmi tárgyalások során.
A kínai civilizáció már száz évvel ezelőtt rendelkezett saját modernizációs recepttel, amely a kommunizmussal szemben nem a nyugati mániák másolata volt – s amihez a jövőben visszatérhet.
Az amerikai elnök új és jobb világot ígér a háborús térségben, miután a hétvégén Kínával, Indiával és Pakisztánnal is sikeres tárgyalásokat folytatott.
Aki most Föld legnagyobb szigetén lép, az uralhatja a ritkaföldfémek világát – és ezzel a jövő háborúit is.